Húsvéti jótékonysági hangverseny

2015. március 28-án rendeztük meg gyülekezünk kórusának húsvéti hangversenyét, amit idén jótékonysági hangverseny volt Józsai Segítő Szolgálat javára.

A Húsvét jelentőségét az énekeken túl fiatal színjátszók jelenítették meg. A Tiszavasváriból érkezett TELSE (Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesülete) egészséges és fogyatékkal élő emberekből,- javarészt fiatalokból – álló színjátszó csoportja előadta  „Az utolsó vacsorától a Golgotáig” című bibliai dráma feldolgozást, amelyet a közönség vastapsa koronázott meg.

A délután  folyamán összegyűlt adomány – 41330 Ft- a Józsai Segítő Szolgálat  munkáját támogatja.

Az eseményről elsőként a Hajdú Online internetes portál közölt képes riportot.haon_husvet_jozsai_korus

Ezen kivűl a jozsanet.hu

 

post

Húsvéti hangverseny – Józsai Kamarakórus

Husvetplakat2

A jótékonysági hangversenyre a belépő díjtalan, önkéntes adományaival a Józsai Segítő Szolgálat munkáját támogatja.

Közreműködnek a Tiszavasvári TELSE színjátszókör tagjai, akik a Passióból adnak elő részleteket.

Ne feledjék, akik az „Egy nap Józsért” programon tombola jegyet kaptak, jöjjenek el, mert ekkor lesz a tombola sorsolás.

 

 

Húsvéti ajándékgyár

 

Ajandekhusvet-001A Gyermekmosoly Játszóház és a Józsai Segítő Szolgálat szervezésével a nehéz helyzetű józsai családok számára gyűjtünk játékokat, tartós élelmiszereket, melyeket Józsán két ponton –  a Józsai Közösségi Házban, és az Adventista Közösségi Házban – is le lehet adni március 20. és 30. között.

Mit jelent a kérdezhet, részt vehet, adhat, kaphat?

kérdezhetMÁRCIUS 21-ÉN GYEREAHOGYVAGY NAP JÓZSÁN AHOL:

KÉRDEZHET
Vannak kérdései? Keressük együtt a választ. Régóta
foglalkoztatja valami életünk értelméről vagy céljáról, a
természetfeletti jelenségekről, vagy szeretné
megismerni a Biblia egészségügyi, pénzügyi,
párkapcsolati tanácsait? Más kérdései vannak?
Kérdezzen bátran!…
RÉSZT VEHET
Ön is bekapcsolódhat, érdeklődési körének megfelelően az egészséges életmódot
népszerűsítő, a rászorulók megsegítését célzó szociális, a
gyermekek testi-lelki fejlődését segítő, a lelki stabilitást előmozdító programjainkba,
jelentkezhet bibliai képzéseinkre.
ADHAT
A sikeres karácsonyi ajándékgyár programunkat újra
meghirdetjük a rászoruló családok megsegítésére húsvét előtt
március 20 és 30 között.
Március 28-án húsvéti segélykoncert.
KAPHAT
egy jó szót, vigasztalást, kiállítási standoknál különféle
ajándék könyvekből választhat,
a tombolával pedig értékes nyereményeket nyerhet, olyat
mint kedvezményes nyári gyermek tábor,
kedvezményes nyári tábor
a Zemplén ben, vagy Erdélyben.

Egy nap Józsáért

Gyereahogyvagy Józsa2015. március 21-én „Egy nap Józsáért program” keretében bemutatkoznak az adventisták.

Délelőtt 10-12 és délután 17-19-ig várják az érdeklődőket.

A kisgyerekekkel érkezők nyugodtan megtekinthetik a kiállítást, mert gyermekeik addig a gyermekmosoly játszóház foglalkozásain vehetnek részt, angol és magyar nyelven.  Közben a felnőttek pedig egészségügyi felmérésen vehetnek részt. Lesz még  ételkóstoló és masszázs is.

A testi egészség mellett a lelki egészségről lehet beszélgetni, akár imádkozni is a „Lelki betérő” asztalnál.

A program délután 17:00 órától egy egészségügyi előadással folytatódik, amely arra keresi a választ, hogy „Hogyan éljünk 100 évig?”

A nap végén, pedig egy kellemes felüdítő koncerttel záródik, melyet a fiatalokból álló BlesSings énekegyüttestől hallgathatunk meg 18:00 órától.

 

eletmod_este_A5Blessings_jozsa_vegleges